Péter megmentette házasságát!
storyonline 2009.09.11. 19:03
Kissé túlzás persze, mégis egy csók mentette meg a Barátok közt sztárjának házasságát. R. Kárpáti Péter úgy véli, az ominózus csók sokat nyomott a latban. Minderről a színész vallott egy korábbi interjúban.
"Amikor még külön éltünk a feleségemmel, Mariannával, csak tárgyilagosan beszéltünk arról, hogy van-e a másiknak valakije, hogy alakul az élete mentálisan, egzisztenciálisan - mesélte Péter. - Ennek ellenére, amikor tavasztól számítva hétvégenként itt voltak nálunk a gyerekekkel, éreztem, hogy egyre közelebb kerülök hozzá, és küzdök ez ellen az érzés ellen. Pedig ilyenkor semmi különös nem történt, Marianna Rebeka lányunkkal aludt, én pedig Andriskával. Vasárnap kivittem őket a vonatállomásra, megöleltem, megpusziltam őket, és ezek az ölelések kezdtek egyre zavarbaejtőbbek lenni mindkettőnk számára. Aztán épp egy munka kellős közepén gondoltam egyet, felhívtam, és minden lélektani előzmény nélkül megkérdeztem tőle, hogy "Marianna, nem kellene nekünk egy igazán jót ölelkeznünk..."
Én is zavarba jöttem saját magamtól, ő is elnevette magát, majd nem is beszéltünk erről többet. Két hét múlva jöttek legközelebb, és újra kimentünk eléjük az állomásra. Álltunk lányommal a peronon, és vártuk, hogy a vonatról lerajzó utasáradatban meglássuk őket. Odasiettem hozzájuk, felkaptam, pusziltam a kisfiamat. Mariannát pedig egyszerűen megcsókoltam. A gyerekeink legnagyobb meglepetésére. Mint egy filmjelenet: mellettünk jöttek-mentek az emberek, néhányan üdvözöltek is hogy "szia Berényi András", de ott és akkor nem érdekelt semmi más. Gyakorlatilag attól fogva vagyunk újra együtt. Mindketten sokat változtunk a külön töltött idő alatt. Már egészen másképp látunk dolgokat." - mesélte a sorozatsztár.
|