● Barátok Közt.Jóban Rosszban ●

                                                     

JR - Sághy Tamás II.

Sághy Tamás, alias Vidovszky Nándi



Tamás szeret vidéken játszani, többek között Debrecenben a Csokonai
Színház pódiumán is megmutatta magát. Meghatározó, kellemes emlékek fűzik a vidéki színházakhoz.

Tipp: Egy színházi előadás teljesen más, s talán nem is összehasonlítható egy sorozatban való szerepléssel. Melyikben mit kedvelsz?

Sághy Tamás: Nagyon szeretem a szakmám, imádok színpadon játszani. Szabadúszó révén előfordul, hogy több hónapig nem játszom és akkor nagyon hiányzik a színpad. A sorozat technikailag más. Míg a színpadi játékot egy egész próbafolyam előz meg, addig a sorozatban erre egy jelenet van. A kamerának kisebb gesztusokkal kell játszani, több szöveget kell megtanulni és meg kell szoknunk, hogy minden irányból kameráznak bennünket. Nagyon élvezem a pörgős munkát, ám ha választanom kell a színházat jobban kedvelem.

Tipp: A színpadon természetes élmény a katarzis, a színdarab csúcspontja kitapintható és érzékelhető. A sorozatban ezt nem tudom elképzelni; ott is létezik?

Sághy Tamás: Ritkábban, de a film közben is vannak kisebb csúcsok, mikor mi színészek is érezzük, hogy ez most nagyon jól sikerült.

Tipp: Világéletedben színész akartál lenni?

Sághy Tamás: Nem, teljesen véletlenül ébredtem rá, hogy én ezt szeretném csinálni. 18 évesen váratlanul kaptam egy szerepet a diákszínpad vezetőjétől, akkor fertőződtem meg. Nem bántam meg, hiszen elképesztő szabadság színésznek lenni, különböző éneket megmutatni, s ha valami nem tetszik, felállni és tovább lépni.

Tipp: Feleséged, Román Judit is színésznő. Mi a titka, hogy rohanó életek ellenére gyerekeket neveltek és boldog a házasságotok?

Sághy Tamás: Nyolc éve ismerem a feleségem és még mindig tudok úgy nézni rá, ahogy első alkalommal. Kiegészítjük egymást: szeretünk és tudunk is együtt dolgozni.  A gyerekek már nagyobbak és egyre önállóbbak, sok foglalkozásuk van, de kirándulós család vagyunk, amennyi időt lehet együtt töltünk.

Tipp: A gyerekek hogyan dolgozzák fel, hogy apa a tévében szerepel?

Sághy Tamás: Ők már ebbe születtek bele, természetesnek veszik. Átlagemberként élünk és viselkedünk.

Tipp: Van olyan tulajdonságod, amit megváltoztatnál?


Sághy Tamás: Lehetnék egy kicsit figyelmesebb és kevésbé lusta.

Tipp: Mi az, amit a jövőben szeretnél elérni?


Sághy Tamás: Semmi konkrét célom nincs, csak jó helyeken jó dolgokat
játszani. A filmvilág az, ami még nagyon vonz…

Vissza

 

 





























Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen