Sághy Tamás, a cinikus sármőr

A nagyközönség által elsősorban a Jóban Rosszban című kórházsorozatból ismert Sághy Tamás az értelmes kompromisszumok híve. Bár a színész szeret kiállni a maga igazáért, mindig nyitott a jó érvekre, akár művészkollégáival, akár barátaival vagy gyermekeivel beszélget.

- Arcod az emberek többségének elsősorban Vidovszky Nándi figurájával kapcsolódott össze az utóbbi több mint másfél évben. Hová menjen az, aki színpadon is szeretne látni?

- A József Attila Színházban évek óta nagy sikerrel megy a Méhes László rendezte Made in Hungaria című előadás, amelynek a kezdetektől résztvevője vagyok. November vége óta pedig a Ruttkai Éva Színházban, Verebes István rendezésében bemutatott Molnár Ferenc-darabban, A farkasban játszom, ahol olyan – általam nagyra becsült – kollégákkal együtt léphetek színpadra, mint  Kern András.

- Erre a darabra különféle helyekről verbuválták össze a művészeket, hiszen nincs saját társulata a színháznak. Úgy tudom, te magad nem vagy jelenleg tag sehol. Miért alakult ez így? Nem szeretsz társulathoz tartozni? Jobb egyedül a nagyvilágban?

- Önálló döntésből immáron negyedik éve „úszom”, és bevallom, nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben. Nem először történik ez meg velem. Legutóbb a József Attila Színház tagja voltam. Szakmailag fontos, jó időszak volt, hiszen mindig rettentő módon ambicionálnak a rám bízott feladatok. De én általában három-négy évente szeretek váltani, változtatni, új helyzetekben, új helyeken kipróbálni magamat.

- Családos emberként felelősséggel tartozol a szeretteidért. Egy stabil munkahely elhagyásakor ezt is figyelembe kell venni, nem?

- Régebben, független emberként gyakrabban tettem hasonló lépéseket, azonnal képes voltam beleugrani valami másba. Amióta családom van, több gyerekről is gondoskodnom kell, azóta megfontoltabban döntök, jelentős visszatartó ereje van ennek a helyzetnek. Annyi bizonyos, hogy idáig nem bántam meg egyik lépésemet sem. Sehol nem vágtam el magam mögött véglegesen a szálakat, senkivel nem vesztem össze, így remélem, hogy a kapuk még mindig nyitva állnak.

- Ilyen döntéseket otthon is meg kell beszélnie egy családos embernek: feleséged mennyire partner a döntésekben?

- Ő is szakmabeli – Román Judit színésznő –, úgyhogy pontosan tudja, hogyan mennek ezek a dolgok. Másrészt tökéletesen ismer engem, így mindig meg tudjuk beszélni a problémáinkat, döntéseinket, egyikünk sem megy a maga feje után. Nálunk nincs olyan, hogy „ki viseli a nadrágot”. Fele-fele arányban veszünk részt mindenben, és bár vannak dolgok, amelyekben kizárólag az én szavam számít, furcsa módon ezekben is mindig ott rejtőzik valahol a feleségem.

- „Háromlányos” apuka vagy: előző házasságodból született kislányod mellé – aki édesanyjával él - új kapcsolatodban „készen kaptál” még kettőt, párod jóvoltából. Őket együtt nevelitek. Hogyan képzeljünk el ebben az apaszerepben?

- Én magam lepődtem meg a leginkább azon, hogy a három gyerek milyen jól kijött egymással, első perctől fogva. A most nyolcéves lányommal nem szakadt meg a kapcsolatunk, édesanyja abszolút korrekt partner ebben. A tévésorozat forgatásai ugyan megnehezítik kissé a dolgokat, de még így is többet vagyunk együtt, mint korábban álmodtam volna. Mostani feleségem csemetéi néha kifejezetten ki akarnak sajátítani maguknak, úgyhogy az összhang miatt tényleg úgy érzem sokszor, hogy egyetlen óriási család tagjai vagyunk mindnyájan, méghozzá az idők kezdetétől.

- A lányok megnéznek esténként a tévében?

- Megnéznek, és színházban is láttak már, de számukra ez teljesen természetes dolog, nem csinálnak nagy hűhót körülötte. A saját gyerekem ebbe született bele, a másik kettő pedig nyomban elfogadta, nekik sem jelent különlegességet. Valószínűleg, csak ha nagyobbak lesznek, akkor jön majd elő belőlük az érzés, hogy büszkék rám, vagy valami hasonló… A lányok tudják hogy én egy apuka vagyok, aki színészként keresi a kenyerét, és kész.

- Lányod vér a véredből: vajon mit szólsz majd, ha tíz év múlva bejelenti, hogy jelentkezett a Színművészetire?

- Semmi konkrét jelét nem adta eddig, hogy színészi hajlamai lennének, de magamról tudom, hogy ez nem jelent semmit. Én magam is a középiskolában döbbentem rá arra, hogy színész akarok lenni. Sokáig csöndes, gátlásos fiú voltam, így utólag magam sem értem, miért, hiszen teljesen átlagos külsőm volt. Folyamatosan igyekeztem kompenzálni a dolgot. Már általános iskolában izgő-mozgó bandafőnökként tündököltem, de a látszat ellenére a lelkem mélyén megmaradtam álmodozó, visszahúzódó fiúnak, és még ma is az vagyok. A lányom is épp ilyen. Nem baj, mert a magam tapasztalatából már jól tudom, hogy fura módon ezt a kettősséget is jól lehet kamatoztatni.

- Pontosan hogyan határoztad el, hogy színész leszel?

- Bennem nem volt meg az a nagy elhatározás, mint sokakban, akik már pici koruktól fogva színésznek készülnek. Teljesen véletlenül sodródtam a pályára. Technikumban tanultam, ahol a történelemtanárom egy szép napon azt javasolta, lépjek fel Warwickként a Szent Johannában. Gondoltam, miért ne, a legjobb barátom is odajárt, hát beleugrottam. Az első próbánk után azonnal éreztem, ez az, amit csinálni akarok!  És ennyi eltelt év után is úgy érzem, jól döntöttem. Bárhogy lesz, a szakma iránti imádatom nem fog megváltozni soha.

- Vidovszky Nándi figurájában sok van Sághy Tamásból is. Eleinte nem volt túl jó véleményed Nándi jelleméről, túl puhánynak, nem is papucsnak, egyenesen mamusznak nevezted egy interjúban. Mennyire tudtál az elmúlt két év alatt összebarátkozni vele?

- Azt gondolom, egy ember nemcsak jópofa, kedves, humoros lehet, hanem vannak morózus, rigolyás, undok pillanatai, sőt akár napjai is, de ez így jó, így izgalmas. A sorozatban hétről hétre változnak az események, a figurák is aszerint változhatnak, reagálhatnak a történésekre. Ez így normális, hiszen nem klasszikus színdarabról van itt szó, amit már több évtizede vagy évszázada megírtak, s nem lehet rajta változtatni. Nándi szerepét megpróbálom a magam szája íze szerint formálni, vagyis ahogy én mint színész gondolkodom róla. Nem vagyok a kákán is csomót kereső ember, a rendezőkkel nagyon jóban vagyok, így ha van is konkrét észrevételem, azt mindig meg tudjuk beszélni. Színházi munkáknál ez picit másképp működik. Védem ugyan a magam igazát, viszont hagyom magam meggyőzni a máséról is. Nándit megszerettem mostanra, bár előfordul, hogy haragszom rá, például  amikor nem határozottabb, keményebb egy-egy érzelmi döntésében. Ez egy állandó libikóka, és legtöbbször a színházi szerepeknél sincs másként.

- Debreczeny Csabával legendás barátság köt össze.

- Sok a haverom, de összesen két igazi barátom van, Csabán kívül még Naszlady Éva színésznő. Az elmúlt évek során számtalan emberrel összeismerkedtem, de új barátokra nem tettem szert, hűséges vagyok a régiekhez. Rám éjjel-nappal számíthatnak a barátaim, és ez fordítva is igaz. Megpróbálunk a lehető legőszintébben létezni, emiatt időnként vannak konfliktusaink, de hát ez a normális velejárója egy igaz kapcsolatnak, akár barátságról, akár házasságról beszélünk.

- Ha már a házasság szóba került, mi az, amit a feleségeddel egymásban a legjobban szerettek? Mi működteti a kapcsolatotokat hat éve?

- Hogy mitől jó egy házasság, vagy mitől nem az, teljesen egyedi dolog. Mindkettőnknek ez a második házassága, úgyhogy tanulhattunk az előző hibáinkból. Én remek nőnek tartom a feleségemet, imádom, szeretem. Fontos, hogy maximálisan őszinték vagyunk egymáshoz. Tudom, hogy az életben bármi történhet velem, ő mindig ott lesz mellettem, és ez fordítva is így van.

- Várnak még nagy álmok, tervek megvalósításra?

- Nem tervezek előre semmit, minden jöjjön úgy, ahogy jönni akar. Az biztos, hogy jó volna minél több remek szerepet eljátszani, filmen és színpadon egyaránt. Mozifilmben szerepelni például nagyon szeretnék. Ami a magánéleti vágyakat illeti, bizony, kinőttük a régi otthonunkat. Két éve lakunk bérelt lakásban, mert még mindig keressük álmaink házát, ahol végre mindnyájan jól elférnénk. Megpróbálok nap mint nap a harmóniára törekedni, szeretném egyfajta belső nyugalomban élni az életemet. Szívből remélem, hogy még csak egy nagyon hosszú út elején tartok.

Vissza