CELEB A POSZTON!
Interjú Nagyváradi Erzsébettel, a Jóban-Rosszban sztárjával, aki június 9-én a POSZT kísérőprogramjában szerepel, az Egy fiú árnyéka felolvasó-színházi bemutatója egyik főszereplőjeként
A.G.: Szerepelt már valamikor a POSZT-on?
N.E.: Tavaly előtt, szintén az off-programban láthattak már a pécsi nézők Csurka László sanzonestjében, a Pesti Magyar Színház vendégjátékában, a Fizetek, főúr!-ban. Számomra ez nem volt felhőtlen élmény – no nem a kedves pécsi közönség miatt. Előző este félreléptem, a szó konkrét értelmében: megcsúsztam egy lépcsőm és kiment a bokám. Az az előadás számomra felejthetetlen élmény volt. Képzelhetik, milyen érzés lehetett hordónyira dagadt bokával estélyi ruhában sántikálva fellépni. Nagyon fájdalmasan énekeltem a szomorú dalokat. De félretéve a tréfát: amikor még nem Pécsett volt a Színházi Találkozó, hanem minden évben más-más városban, A régimódi történet-et, Szabó Magda, a fantasztikus Magda néni darabját beválogatták a fesztiválra, így színházammal Győrben vendégszerepeltünk. Nem volt sikertelen a vendégjáték, állítólag csak azért nem kaptam díjat, mert fiatalnak és nagyon tehetségesnek tartott a zsűri, aki úgyis sok díjat foga kapni később, ezért egy idősebb kollégának ítélték. (Nagyváradi Erzsébet a kettős főszerepet, Gacsáry Emma-Jabloncay Lenke szerepét játszotta. – a szerk.)
A.G.: Nézőként találkozhattunk Önnel a POSZTokon?
N.E.: Sajnos soha nem jutottam el ide, mert ilyenkor még mindig dolgoztam színházamban, vagy az elmúlt években forgattam. Amikor pár évig Budapesten rendezték a Találkozókat, eljutottam előadásokra, így láthattam vidéki kollégáim munkáit. De színészbarátaim elmondásából tudom, hogy Pécsett sokkal fesztiválszerűbb a hangulat, igazi találkozóvá vált.
A.G.: Milyen élményei fűződnek Pécshez?
N.E.: Nagyon fontos élményem! Úgy hívják: Kovács Dénes. Közös múlttal büszkélkedhetünk. 7 évig az apósom volt. A pécsiek Duci vagy Dini bácsiként ismerhetik a Nemzeti Színház tagját. És akik ismerik, elhiszik, mennyire bearanyozta azt a 7 évet!.
A.G.: Hülye kérdés, de fel kell tennem: Jelenleg milyen szerepekben láthatjuk?
N.E.: A sorozat miatt mostanában kevesebb bemutatóm van színházamban, a Pesti Magyar Színházban, igazgatóm, Iglódi István tudja, milyen megterhelő heti 5 napon át reggeltől késő délutánig forgatni. Kedvenc szerepem a futó repertoárból Moliere: Tudós nők-jében Armanda. Ezenkívül sok zenés műben is játszom, amiket fontosnak érzek a változatosság miatt. És szeretek énekelni (is)!
A.G.: Mondana pár szót erről a Magyarországon először hallható norvég darabról?
N.E.: Ritkán találkozik az ember ilyen szívbemarkoló művel. Végtelenül izgalmas történet, sok szála van. Már az izgalom, ahogy ezeket mi a próbákon – és majd a közönség kibogozza. Színészként azt érzem, nagyon nagy élmény lenne egy rendes színházi előadásban is megvalósítani.
A.G.: Milyen az Ön szerepe?
N.E.: „Anya” a neve. Nagyon furcsa kapcsolódás ez az életemhez és Czeizel Gábor rendezőhöz. Gábor rendezőm és most már, a több közös munka után mondhatom, jó barátom. Mindig olyan szerepet oszt rám, melyekben magamra ismerek. Ez a szerep azért rázott meg, mert van egy 5 éves fiam, és ez, a darabbal foglalkozva óhatatlanul eszembe jut. Nagyon nem elég megszülni egy gyermeket, fel is kell nevelni, felelős vagyok a érte. A mondás tartja: nincs jó szülő – de mindenki megpróbál az lenni a maga módján. Ebben a darabban én egy (remélem) teljesen más Anyát alakítok, mint civil anyaként. Fiamat életem legnagyobb ajándékának és örök szerelmemnek tartom. Ez a színdarab viszont pont arról szól, nagyon sokrétűen megfogalmazva, hogy milyen az, ha egy gyermek nem kap megfelelő törődést, ettől mennyire eltorzulhat a jelleme, mennyire félresiklik az élete. És megint ki kell mondanom egy szót, bármennyire közhelyes is, de ami meghatározza egész életünket, mert az ölelés hiányába halunk bele: és ez a szó a szeretet.
A.G.: Köszönöm a beszélgetést!
N.E.: Nagyon szívesen! Remélem, találkozunk hétfőn Pécsett!
Vissza
|