Nagyváradi Erzsébet - Sinkovits többször is felpofozta

Friss színházi premier, sokkoló változásokon átesett tévésorozat és egy bemutatkozó CD tervei. Mindemellett pedig gyönyörű "feleség" és anya. Volt miről beszélgetni Nagyváradi Erzsébettel.


- Nemrég mutatták be a Gózon Gyula Kamaraszínházban Shakespeare Makrancos hölgy című előadását, melyben a főszerepet játszod.

- Így van. Álomszép szerepeket kapok ott, amelyek színészileg is tovább éltetnek. Az anyaszínházam viszont nem a Gózon, hanem a Pesti Magyar Színház. Nemrég ott is egy nagyon szép munkát bíztak rám Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabjában.

- A Pesti Magyar Színház mostanában jóval kevesebbet foglalkoztat, mint korábban. Miért?

- A Jóban rosszban miatt. A színházi szakmának a mai napig van egyfajta elutasítása a szappanoperákkal szemben. Mint amikor a reklámfilmek megjelenésénél sokáig lenézték azokat a színészeket, akik valamilyen termék népszerűsítéséhez adták az arcukat. Ez mára már megszokott lett. Tudomásul kell venni, hogy a színházi fizetések annyira alacsonyak, hogy nem mindig elég a számlák kifizetésére vagy a gyereknevelésre. Mi is pénzből élünk, bár én nem csak ezért forgatok! Nagyon jól érzem magam a stábban. Ha nem így lenne, nem csinálnám. És hála Istennek, orvos férjem sem keres rosszul. Komoly anyagi biztonság van a hátam mögött.

- Kikérted az anyaszínházad véleményét, mielőtt belevágtál a sorozatba?

- Persze. Már csak az egyeztetés miatt is elengedhetetlen volt, hiszen nem tudhattam, milyen szinten tartanak rám igényt a következő évadban. Ezért is esett rosszul, hogy kissé mellőznek. De mint mondtam, újból egy nagyon szép szerepet osztottak rám, úgyhogy semmiképpen nem akarok panaszkodni. Ráadásul a pályám oroszlánrészét a Pesti Magyar Színháznak köszönhetem. Ott kezdtem el - akkor még Nemzeti-akadémistaként - komolyan foglalkozni a színészettel.

- Olyan színészóriások között, mint Béres Ilona, Kállai Ferenc, Moór Marianna, Agárdy Gábor, Császár Angela vagy éppen Sinkovits Imre. Ha jól hallottam, Sinkovits például több alkalommal is felpofozott.

- Igen (nevet). Ez egy mókás történet volt. Az egyik szerepben Imre bácsi lányát játszottam, s meg kellett ütnie. Azt mondta, ő még soha életében nem emelt kezet nőre. Mondta, hogy - színpadi pofonként - legyint egyet az orrom előtt, én meg majd kapjam el a fejem. Aztán jött az előadás, és lekevert egy hatalmasat. Szegény a takarásban alig győzött bocsánatot kérni. A következő előadás előtt többször kipróbáltuk, hogy elő ne fordulhasson újra. Aztán második alkalommal megint egy orbitális sallert kaptam tőle. Aztán így ment ez a harmadik előadáson is. Végül Imre bácsi csak annyit mondott: "Böbikém, úgy látszik, én verni fogom magát" erre én nevettem, és azt válaszoltam: "Nem baj Imre bácsi! Számomra ez megtiszteltetés."

- Térjünk is vissza kicsit a Jóban rosszbanra. Nemrég több karaktert is kiírtak a sorozatból. Neked volt félnivalód?

- Nem tudom. Az érintettek is a forgatókönyv kézhezvétele pillanatában értesültek sorsukról. Semmi sem biztos, fogalmam sincs, meddig tartanak még rám igényt. Az is előfordulhat, hogy forgatok még két hónapot, aztán engem is megölnek (nevet). Persze remélem, nem így lesz. Furcsa dolog megélni egy stáb változásait, most már lenyugodtak a kedélyek. Természetesen sajnálom azokat, akik már nem dolgoznak velünk. Kerekes Vikivel (Pongrácz Laura) például nagyon jó kapcsolatom lett, rettenetesen hiányzik. Őt nem bocsátották el, saját döntésre távozott, hiszen rengeteg feladata van a színházánál. Gregor Bernadettel a színpadon továbbra is együtt dolgozom. Aztán persze vannak olyanok, akiknek csak a sorozat volt a munkája. Ebből is látszik, nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindent egy lapra tegyünk fel, hiszen a mi szakmánkban semmi nem tart örökké. Az ismertség csak látszólagos siker. Nem szabad bedőlni. Hosszútávon előbbutóbb mindenki ráébred, hogy a valódi sikerekhez izzadni kell. Nem csillogni meg villogni.

- Fárasztó a színházban és a televízióban is helytállni?

- A forgatás nagyon kemény fizikailag, van, hogy minden nap be kell mennem. Ráadásul mindezt színház mellett csinálni sokszor nagy kihívás. Reggel ötkor kelek, s ha előadásom is van aznap, jó esetben este 11- re vagyok otthon. Ha másnap megint van forgatás, akkor még megtanulom a szöveget, majd éjjel egy körül bedőlök az ágyba. és indul az egész elölről.

- Úgy tűnik, sínen van az életed, bár korábban azt nyilatkoztad, voltak mélypontjaid.

- Nyilvánvalóan - mint mindenkinél - nálam is voltak hegyek meg völgyek. Amikor elváltam az első férjemtől, vele együtt már két nagy kapcsolaton voltam túl. Ráadásul mindkettő az ördögi hetedik évben zárult le. Akkor valahogy semmi nem működött. Sem szakmailag, sem magánéletileg. Aztán megismertem a mostani férjemet. Több mint nyolc éve vagyunk együtt. Emlékszem, amikor átléptük a kritikus időszakot, épp akkor is nagyon elfoglalt voltam, és ő emlékeztetett: "Nem megyünk el vacsorázni, hogy megünnepeljük?" Hirtelen nem értettem, miről van szó, de aztán leesett. Imádjuk egymást. Persze ez nem azt jelenti, hogy köztem és a férjem között ne lennének kisebb konfl iktu - sok, de hát azok mindenhol vannak.

- Azt mondod "férjed", pedig, ha jól tudom, nem házasodtatok össze.

- Valóban nem volt esküvőnk, de így is maximálisan a feleségének tartom magam. Nem hiányzik a papír, hogy ezt érezzem. Ettől függetlenül már látott menyasszonyként. Egy rendezvényen szerencsém volt felvenni Erzsébet királyné - Sisi - csodálatos esküvői ruhájának hű másolatát. A kis fiunkat is annyira elkápráztatta, hogy másnap lerajzolta

- Botond hat és fél éves. Amikor megszületett, sokáig otthon maradtál vele. Többször elmondtad, az anyaság a legcsodálatosabb szerep az életedben. Úgy érzem, kiegyensúlyozott vagy, és pontosan tudod, minek mekkora jelentőséget érdemes tulajdonítani az életben.

- Kétségtelen, hogy a magam szintjéhez képest nagyon keveset vagyok a fiammal. Nyilván amúgy is úgynevezett "hátrányos helyzetű gyerek", hiszen tolerálnia kell ezt az életvitelt. Botond egy olyan családba született, ahol nem minden nap az anyukája altatja el. Négyéves koráig nem volt hajlandó bejönni a színházba, mert tudta, én ott maradok, őt pedig előbb-utóbb hazaviszik. De mindeközben - hátrányos helyzet ide vagy oda - úgy érzem, a színházi dolgozók gyerekei sok szempontból többet kapnak azzal, hogy egy másfajta világban nőnek fel. Amikor először megcsapta a színház szele - azt hiszem, az István, a királyt látta először -, hirtelen fordult a kocka. Onnantól kezdve nem volt hajlandó kimenni a színházból. Sőt, elkezdett színdarabokat is írni! Az egyik címe Ó, Isten, te, védd magad!, a másiké pedig La Mancha lovagja II. Úgy vélem, ez hihetetlen reakció egy ilyen kisgyerektől. Viszont ha nem érik ezek az impulzusok, talán eszébe sem jutott volna. Tehát megnyugodtam, ő is a takarásban nő fel!

- A hallottak alapján azt érzem, hogy egy nagyon kreatív család vagytok.

- Ez alól a férjem sem kivétel, hiszen - bár főállásban fogorvos - elismert blueszenész, énekes. Dalszerzőnek sem utolsó. A fejébe vette, hogy komponál nekem egy albumra elegendő anyagot az én stílusomra. Nagyrészt előadói sanzonok lesznek hallhatók rajta. Ismertek meg az ő új szerzeményei is.

 Vissza