Téli idill a Soroksári-Duna partján. Csendes utca, a lábunk alatt itt-ott hófoltok, odébb zöld szemű macskák játszanak, kőhajításnyira tőkés récék evickélnek a vízen. A simogató csendben megállok a stégen, és hallom, amint a parti nád azt susogja: ilyen hely csak a mesében van. A rakodópart alsó kövére, a dinnyehéjra gondolok, amikor a Pesti Magyar Színház színésznője – Nagyváradi Erzsébet -, csengő hangon rám köszön. Figyelmeztet, nem illik elkésni. A kintről takarosnak tetsző házban, Erzsin kívül, a kávét főző jóképű férj, és egy csicsergő hároméves fiúcska fogad, aki – azonnal tájékoztat: Vasicsek Botond János vagyok, anyika és apika kisfia. Anyika elolvad a gyönyörűségtől, megszűnik számára a világ. Kérdésemet csak másodszorra hallja meg.

- Miként lehet összeegyeztetni a gyereknevelést a színházi, televíziós munkával?

- Ha valaki nagyon akarja, képes rá, és én nagyon akarom! Az anyaságot és a színészetet is.

- Bizonyára akad segítsége, és a ma oly divatos bébiszitter is leveszi válláról a terhet.

- Botondra még sohasem vigyázott idegen. Nincs bébiszitterünk, viszont vannak remek, gyakorlott nagyszülők. És van egy rugalmasan dolgozó, csodás apikája. Egyébként, amikor egy nő gyermeket vállal, döntenie kell, mi, miért fontos. Bennem a várandósság idején megfogalmazódott, a gyereknek az anyja mellet a helye két és fél, hároméves koráig. Ahogyan a pálya választása, az anyaság is döntés, felelősség, vállalás.

- Apropó, pálya! Nézzünk kicsit a múltba.

- Tökölön jártam általános iskolába. A magyartanárom Örsi Tóth László figyelt föl a versmondásomra, a játékomra. Nyolcadikban prózamondó versenyt nyertem, ezután javasolt egy iskolát, ahol remek színjátszó kör működött. Így kerültem az élelmiszer-ipari szakmunkásképzőbe. Az ottani csapat benevezett a Diák Színjátszók Országos Fesztiváljára, amelyen a legjobb női alakítás díját kaptam. Attól kezdve  tudtam, éreztem, más az utam. Érettségi után Pécsi Ildikónál tanultam, ezt követően mentem a Nemzeti Színház Színiakadémiájára. Elsőévesen a Noszty fiú esete Tóth Marival című darabban Tinkát játszottam. Majd harmadévesen jöttek a nagy szerepek.

- Az emlékezetes Bánk bánbéli Gertrudis, Tóth Manci a Lila ákácban, a Villámfénynél Satája, a Régimódi történetben Gacsári Emma és Jablonczay Lenke szerepe. Nem volt túl sok egy huszonéves kezdőnek?

- Bedobtak a mély vízbe. És ez jó. Különösen akkor, ha nagy tudású kollégák segítik az evickélést. Nekem szerencsém volt. Béres Ilona arra tanított, miként építsek föl egy monológot. Moór Mariann arra, hogyan kell maximálisan kihozni magamból a nőt. Császár Angelával sokat beszélgettünk a szerepek ívéről.

- Valóban szerencsés, hiszen a nők általában féltékenyek. Férfiak, nem támogatták?

- Féltékenységről szó sem volt. Tudták, a pályámban sok munka van, amit nem herdálok el külsőségekre, ezért segítettek. Például óriási volt, hogy Sinkovits Imre folyamatosan játszott velem és úgy tanított. Igazi partnernek tekintett. Kétszer volt az apám, és az Advent a Hargitán minden előadásán adott egy nagy pofont. A színpadi játékosságra, a merevség oldására Agárdy Gábortól kaptam a legtöbb intstrukciót. És ha azt hallottam, „ez a típus nem így reagál, lesüti a szemét, nem néz az arcodba", akkor tudtam, hogy Kállai Ferenc engem tanít. Örökké hálás leszek nekik.

- Ezek ismeretében kapta a zenés szerepeket.

- Az István, a királyban, a Hamupipőkében. Szerettem ezeket, de engem a prózai szerepek éltetnek.

- Akkor egy szépen induló karriert nem tör félbe a terhesség, a szülés.

- Ez csúnya megjegyzés. A gyerek nem akadály. Gyönyörű volt a várandósság, a szülés pedig maga a csoda. Életem legnagyobb alakítása. A kihagyott időszak mesés boldogságban telt. És láthatja, van visszatérés. Az újrakezdés négy bemutatót hozott. Hármat – Hattyú,  a Tudós nők, A játék vége – a Pesti Magyar Színházban, egyet, a Játék a kastélybant a Gózon Gyula Kamaraszínházban. Ezeket az Orfeusz az alvilágban, és a Várj míg sötét lesz követte.

Szülés után hattyú? Feltételezem, meg kellett dolgozni a karcsúságért.

- Volt rajtam felesleg, de mivel kilenc hónapig szoptattam, a ledolgozással várnom kellett. Mindig tornáztam, úsztam, szaunáztam, így hamar lefogytam. Jó értelemben változott a testem, átformált a szülés. Hetente kétszer-háromszor edzek, az edzéstervet magam állítom össze.

- Új formához új műfaj jár. Szappanopera-szereplő lett. A tévézés, valljuk be, sok pályatársának hozott országos hírnevet.

- Hideg, számító, ellenszenves nőt, Dr. Eckler Klára gazdasági igazgatót alakítom a Jóban, rosszban sorozatban. Erősen megírt szerep, s mire beléptem, már mindenki utált. Számomra a színpad, a film egyaránt nagy kihívás, és a kollégákról, légkörről még nem is beszéltem.

- Nem fél, hogy elszáll a népszerűségtől?

- Nem. Egyszer-kétszer velem is előfordult, hogy elkezdtem emelkedni, már-már repültem, de ilyenkor az élet mindig adott néhány pofont, és azonnal visszaszálltam a földre.

- De most majd fölismerik, megszólítják az utcán.

- Lehet. Eddig nem ismertek meg, mert hol hosszú fekete haj, hol rövid rózsaszín, vagy kislányos lokni van a fejemen, tehát nagyon más a köznapi megjelenésem. Vicces, de egyszer mosolyogva jöttek felénk emberek egy bevásárlóközpontban, s már izgultam, mint mondanak, kérdeznek, de amint mellénk léptek, nagy meglepetésre az én csodás vizilabdázó, fogorvos, blueszenész férjemet szólították meg, ugye, te játszol a Biglipben?

- Más ettől pánikba esik, sír, szidja a sorsot. Ön nevet. Ennyire kiegyensúlyozott?

- Úgy tűnik. Mérleg vagyok, folyton keresem az egyensúlyt. Végletekben élem az életem. Pörgök, leállok. Anyáskodom, játszom. Főzök, szerepet tanulok. Tudom, hogy mit tudok, tisztában vagyok a képességeimmel, mégis ostorozom, szidom magam. A hibát keresem, ha elrontok valamit, mert fáradtabb vagyok. Így efféle játékossággal megmarad az egyensúly.

- Főz? Milyen gyakran?

- Szinte minden nap. Ha zűrös a hét, akkor jön a mélyhűtős variáció, ilyenkor több napra előre. A fiúk imádják a főztömet, nagy hús-, krumpli- és csokifalók, tehát ezeket variálom. A salátákat, főzelékeket, tésztákat úgy kell becsempésznem az étrendjükbe. És a kedvencemet, a tojásos nokedlit. Mert néha elcsábulok én is, de aztán jön a böjt. A gyümölcsnap.

- Háztartásvezetésre is jut ideje?

- Kell, hogy jusson. Ez nálunk jól kialakult, mikor még otthon voltam. A párommal teljesen más a bioritmusunk. Én bagolyként éjszakázom, ő pacsirtaként kel. Reggel övé a fiunk, és meg képes vagyok éjfélig vasalni, takarítani a földszinten.

- Kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Soha nem dühös, soha nem szomorú?

- Voltak rossz periódusaim. A harmincadik születésnapomon kétségbe estem, mert semmi sem sikerült, amit elterveztem. Aztán hirtelen minden olyan lett, mint a vihar után a nyugodt tenger. Rátaláltam arra az emberre, akivel megtaláltuk egymáshoz a kulcsot. És megszületett Botond, az élet legszebb ajándéka! Akiért felelősek vagyunk, akit mi formálunk. Aki másfajta tükröt tart elénk. Persze, vannak hullámvölgyek, de ezeken gyorsan túl vagyok, mert célt nyert az életem. Azt érzem, akinek, van gyereke, másképpen öregszik.

- Az öregedésen segít a smink.

- A szépítkezés nem vesz el időt az életemből. Nappal nem használok semmit, kell az embernek a természetes arca. Sminkelnek eleget a színházban, a forgatáson. Ha indulás előtt van negyed órám, játszom a fiammal, ha öt-tíz perc, csókolgatom. A sminkre sajnálom az időt.

 Vissza