● Barátok Közt.Jóban Rosszban ●

                                                     

Hírek/Cikkek
Hírek/Cikkek : Gondolában romantikázott Balogh Edina

Gondolában romantikázott Balogh Edina

borsonline.hu  2009.08.27. 11:43


Élete legromantikusabb nyaralásáról érkezett haza Balogh Edina. A Barátok közt csinos pincérnője és kedvese, Alex Velencében töltött néhány napot, ahol sokan nászutas párnak gondolták őket. Edina soha nem felejti el az olaszországi gondolázást.

Balogh Edina és vőlegénye az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy idén az olasz partok felé veszik az irányt, a pár ugyanis sokáig vacilált a nyaralási helyszín kiválasztásánál.



 

– Ebben az évben nem szerettem volna repülőre ülni, mert korábban egy repülőút során nagyon megijedtem, amikor a gép viharba került. A rossz élmények miatt most autóval indultunk útnak. Mondhatni egyik napról a másikra, az utolsó utáni pillanatban határoztuk el, hogy Olaszországba megyünk, Velence volt az úti célunk – mondta Balogh Edina.

– Minden csodálatos volt, elidőztünk az összes romantikus helyen. Gondolában is ültünk, ami felejthetetlen élmény volt számomra. Sokan azt hitték nászutasok vagyunk, egy francia pár például énekelt nekünk a partról. Nagyon tetszett a kedvességük. Edina elárulta, nemcsak a nevezetességek ejtették rabul, hanem a helyi ételek is.

– Egy hétig kizárólag spagettit ettünk, én ugyanis tésztamániás vagyok, és sehol sem készítik úgy a spagettit, mint Olaszországban – tette hozzá a színésznő.

 

 





























RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU